Hernádi Gabi

 

 

 

Képzettségek:

Gerincjóga oktató, Hatha Jóga oktató

 

 

Óratípusok:

Gerincjóga

 

 

Elérhetőség:

 


"

Joli

A jógával kb. 10 éve, gyerekeim születése után találkoztunk, a kezdetektől fogva éreztem, hogy összeillünk. Korábban nyáron kocogtam, télen jógáztam, de míg a futásnál mindig újra fel kellett építenem az erőnlétemet, addig a jóga esetében mintha abba se hagytam volna, sőt fejlődést, felismerést tapasztaltam minden kisebb szünet után.

Miután két éve megnyílt a pécsi Mandala stúdió, csatlakoztam az első induló gerincjóga tanfolyamhoz. A tanfolyamra, majd később a hatha jóga tanfolyamra, önző módon, a saját épülésem végett jelentekeztem. Majd a hatha jóga képzés után tartottam pár órát és az óratartás nem várt pozitív élményeket adott, amit szeretnék továbbadni minden órámon.

A gerincjóga képzést és magát az óratipust roppant hatékonynak, átgondoltnak tartom. Akik nem sportolnak, azoknak erőnlétet, alapot ad, hogy ha a jóga hagyományosabb ágai felé haladnának tovább. Akik sportolnak, azok e célzott, harmonikus mozgásforma révén visszaszerezhetik testi egyensúlyukat.

A stúdióban ismerkedtem meg továbbá az astanga jógával, ami az abszolút testi felfrissülésen túl jelen utamon a gondolataim elcsendesítésében segít. A gerincjóga oktatása a szívügyem, minnél több embernek szeretném visszaadni a mozgás örömét, élvezzék testüket és a testi harmónia helyreállításával bízom benne, hogy a lelki harmónia megtalálában is segédkezhetek.

 

 

 

"Joli jóga aláírás

 

 

 

 

 

 

 


 

MANDALA JÓGASTÚDIÓK

Meggyőződésünk, hogy a jóga az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkért és másokért.

 

Mandala Jóga Pécs | Mandala Jógakert Pécs

Nyugati | Liget | Deáktér | Újbuda | Pasarét

Szeged | Debrecen | Őrség

KAPCSOLAT

Mielőtt telefonálsz vagy írsz, olvasd el a
Gyakran ismételt kérdéseket!

 

Kompolti Hédi info(kukac)mandalajogapecs.hu
0670 311 1190 (H-P 9.00-17.00)

 

© Mandala Jóga Pécs Egyesület a Teljes Életért

 

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Adtataidat az új jogszabályoknak megfelelően kezeljük! Itt tájékozódhatsz: GDPR 

 

ÁRAINK


90 perces foglalkozás: 1 450 Ft

BÉRLETEK:
10 alkalmas: 12 000 Ft
4 hetes: 13 000 Ft
Negyedéves: 30 000 Ft

Az első alkalom ingyenes!
Bejelentkezés nem szükséges!


Fizetési lehetőségek: készpénz, szépkártya