Képzettségek: |
Gerincjóga oktató, Hatha Jóga oktató
|
||
Óratípusok: |
Gerincjóga
|
||
Elérhetőség: |
|
![]() |
2010-ben jött el az az időszak az életemben, hogy a család mellett több időm jutott sportra, mozgásra, és egyáltalán, az engem érdeklő dolgok kipróbálására. Addigra már rendszeresen túráztam, akkor kezdtem el komolyabban futni. Éreztem, hogy a futás mellett szükség lenne még valamilyen kiegészítő mozgásra, mígnem egyszer teljesen „véletlenül” egy ablakon keresztül megláttam egy jógázó csoportot. Valahogy azonnal éreztem, hogy ott a helyem. A következő órára bekopogtam és elkezdtem ismerkedni a jógával Ezt azóta sem hagytam abba. Életem egyik legjobb döntése volt.
A jóga nekem sokkal-sokkal többet ad, mint amit valaha el tudtam képzelni. Mind fizikailag, mind szellemileg, mind lelkileg. Ez kezdődött azzal, hogy a testemre, izmaimra elképesztő jó hatással volt. Javult az állóképességem, hajlékonyabb lettem. Aztán folytatódott a jobb alvással és a tudatos légzésfigyeléssel, amit futás közben azonnal jól tudtam hasznosítani. Aztán jött a felismerés, hogy összefüggés van a rendszeres jógagyakorlás és a lelkem megerősödése közt is. Jógázás közben kizárom a külvilágot és csak önmagamra figyelek, megtanított a jelenben élni.
Aztán megint csak „véletlenül” szembejött velem egy Mandala gerincjóga oktatói tanfolyam és nem is volt kérdés, hogy jelentkezem. Akkor még csak saját ismeretekért és fejlődésért kezdtem el, nem terveztem, hogy oktatni fogok. Sőt, el sem tudtam képzelni. Ismerősök hallva a tanfolyamról, azonnal jelentkeztek, hogy tartsak nekik órát, így szinte magától elindult az oktatói életem. Nagyon jó érzés számomra, hogy átadhatok a jóga által dolgokat a gyakorlóknak.
Nagyon szeretem, hogy soha nincs vége, az ember élete végéig fejlődhet, gyakorolhat, mindenki a saját szintjén tud jógázni az adott pillanatban.
Köszönettel tartozom a pécsi Mandala Jógastúdiónak, és főleg Hargitai Csabinak, aki mindig segít, mindig bíztat, és mindenkiben megtalálja a pozitívumot. Ebből is sokat tanultam.