ASTANGA VINYÁSZA JÓGA

 

Az astanga a hatha jóga egyik összetett, dinamikus formája, amely kötött gyakorlatsorokból, összesen hat sorozatból áll. A sorozatok nem csak az ászanákat állítják sorrendbe, hanem összekötik őket a mozgással (vinyásza), a légzéssel (udzsájí pránájáma), a bandhákkal (energetikai zárak) és a dristikkel (tekintet egy adott pontra szegezése). Így a gyakorlás folyamatosan, megállás nélkül zajlik, és ritmusát az udzsájí légzés adja. Ez a légzéstechnika segíti az elme lecsendesítését, csakúgy, mint a tekintet vezetése (dristi). A légzés és a bandhák együtt belső hőt fejlesztenek a testben, amely a hajlékonyság növelése mellett beindítja a tisztító folyamatokat, ugyanis a kiváló izzadtság a testszövetekben felhalmozódott méreg- és salakanyagokat is eltávolítja.

.

Az első sorozat szankszrit neve „yoga chikitsa”, azaz jógaterápia, célja a fizikai test megerősítése, a hajlékonyság növelése, szervezet tisztítása, illetve az egészség megőrzése és helyreállítása. Terápiás jellege ellenére már az első sorozat is komoly kihívások elé állítja a gyakorlókat. Nem is elsősorban az ászanák kivitelezése hanem a figyelem összpontosítása és megtartása jelent nehézséget. A gyakorlás során végig figyelni kell a bandhák megtartására, a lassú és puha udzsájí légzésre, és ászanáról ászanára vezetni kell a dristit, azaz a fókuszt. Az egyes sorozatokon belül, és az egyes sorozatok között akkor érdemes továbbmenni, ha nem kalandozik el a figyelem, a légzés nyugodt marad, ill. az addig tanultak már nem okoznak különösebb nehézséget.

A kötött gyakorlatsor nem jelenti azt, hogy monotonná vagy unalmassá válna a gyakorlás. Épp ellenkezőleg, a rendszeres gyakorlás gyors fejlődést von maga után: a test megerősödik és az ízületi hajlékonyság fokozódik. A gyakorlás repetitív jellege miatt egy idő után már nem kell azon gondolkodni, melyik ászana következik, minden figyelem befelé irányul, még csak az oktató utasításaira sem kell figyelni. A gyakorlás egy tükörré válik, amely nem csak a test, hanem az elme aktuális állapotát is mutatja. Ugyanazon sorozat rendszeres gyakorlásával szinte kézzel fogható változásokat lehet elérni, de ez a fizikai szint csak az astanga egyik mellékhatása, és nem a célja.

.

Eleinte még versenyzünk önmagunkkal, elkeserít, ha valamelyik ászana vagy vinyásza „nem sikerül”, és örülünk, ha egy-egy nehezebb pozíciót „sikerül” végrehajtani. Ezek a különbségek egy idő után eltűnnek, és egy külső szemlélőként tekintünk a gyakorlásra, nem társítunk hozzá jó vagy rossz címkéket. Olyan érzés ez, mintha nem is mi gyakorolnánk, hanem a gyakorlás történne velünk.

 

"Practice and all is coming. - Gyakorolj, a többi jön magától. "  Sri K. Pattabhi Jois

Astanga óratípusok

 

• Astanga kezdő órák

Astanga start!

Az oktató a kezdő órákon vezeti a gyakorlókat; ha kell, felvázolja a gyakorlás alapjait, instruálja az ászanák sorrendjét, számolja a bennük töltött időt, verbális utasításokat ad, felhívja a figyelmet és javítja a hibákat és ha kell be is mutatja az ászakat. Szükség esetén rávezető gyakorlatokkal tudatosítja a gyakorlókban az ászanák pontos kivitelezését. Ahhoz, hogy részt tudj venni Mysore stílusú foglalkozáson is, látogass el előtte egy előkészítő órákra vagy minitanfolyamra, ahol elsajátíthatod az alap tudnivalókat.

További információ»

 

• Vezetett astanga gyakorlás

Vezetett astanga

Vezetett astanga - Ez is tradicionális gyakorlási módja az astangának, a célja a helyes ritmus, légzés és koncentráció elsajátítása. az oktató vezényli a légzést és a gyakorlatokat és mindenki egyszerre, az oktató által diktált ütemben ászanázik. Középhaladóknak ajánljuk, akik legalább a navászanáig (csónak tartásig) gyakorolják az első sorozatot.
A pontos ászanasorrend letölthető itt.

 

• Mysore típusú astanga

astanga Mysore

Az astanga egyik különlegessége a Mysore stílusú óra. Mysore órán az oktató nem vezeti a tanítványokat, nem diktálja a légzést, vagy az ászanákat. A résztvevők saját ritmusukban gyakorolnak, közben személyre szabott fizikai igazításokat és verbális instrukciókat kapnak.

A Mysore órák 2 órásak, de ez nem azt jelenti, hogy 2 órán keresztül kell gyakorolnod! Gyakorolhatsz egy,
másfél vagy akár két órán keresztül is, az egyetlen feltétel csak az, hogy a foglalkozás végéig végezned kell (relaxációval együtt).

A Mysore stílus a jógaoktatás egyik legjobb és leginkább személyre szabott formája, számos előnye van a hagyományos vezetett órákkal szemben:

  • Az oktatónak nem kell bemutatnia az ászanákat, így sokkal több figyelmet tud szentelni a gyakorlókra.
  • Egy-egy igazítás sokszor többet ér, mint a verbális instrukciók sokasága. Egy érintés összetett, ugyanakkor érthető információkat hordoz az idegrendszer számára.
  • A gyakorlás csoportos, ugyanakkor személyre szabott:
    a gyakorlóknak nem kell egymáshoz, vagy az oktatóhoz alkalmazkodniuk, saját ütemükben haladhatnak.
  • Kezdő gyakorlók ászanáról ászanára kapják meg a sorozatot, nem kell sietniük,
    még csak végig sem kell haladniuk az egész sorozaton.
  • Ez az egyetlen olyan jógaóra, ahol együtt tud gyakorolni a hosszú évek óta jógázó haladó gyakorló,
    és a jógával csak ismerkedő gyakorló is.


 

Hétvégi astanga minitanfolyamok

A 4 órás hétvégi minitanfolyamokon felkészítünk az otthoni gyakorlásra, illetve a Mysore stílusú foglalkozások látogatására.
Az astanga minitanfolyamok segítenek a gyakorlás megkezdésében és elmélyítésében is kezdőknek és haladóknak egyaránt.Részletek»

 

 

 

Manju P. Jois

Manju édesapjától, az astanga vinyásza jóga alapítójától, Sri K. Pattabhi Joistól tanulta az astanga jóga tudományát. 20 éves korára elsajátította a kezdő és haladó, illetve guru sorozatokat, és az elsők között kezdett tanítani az USÁ-ban, majd később Európában.

Manju 50 éve tanít a tradicionális Mysore stílusban, változtatás nélkül adja át a gyerekkorában tanultakat. Rendszeresen tart workshopkat, oktatóképzéseket a világ számos országában, így Magyarországon is. A Mandala Jógastúdiókban az ő útmutatása szerint gyakoroljuk és oktatjuk az astanga vinyásza jóga rendszerét.

 

 

 

Mantrák

Az astanga jóga gyakorlás kezdetén két mantrát recsitálunk: az első egy részlet Adi Sankaracsárjától, a második egy invokáció, amit Patandzsali Jógaszútrái előtt szoktak használni. A gyakorlás végén a Mangala, vagy másnéven Santi (béke) mantrát recsitáljuk.

..nyitó mantra

 

vandé gurúnam csaranáravindé szandarsita szvátma szukháva bódhé |

nih sréjaszé dzsangalikájamané szanszára
háláhala móhasántjai ||

 

Óm! Meghajlok a nagy Mesterek lótuszlábai előtt, akik felfedik a legmagasabb tudást és boldogságot! Ők a legnagyobb gyógyítók, mert eltávolítják a szamszára illúziójának mérgét.

 

ábáhu purusakáram sankhacsakrászi dhárinam |

szahaszra siraszam svétam pranamámi patandzsalim ||

 

Leborulok a bölcs Patandzsali, az isteni kígyó, Ananta megtestesülése előtt, akinek ezer ragyogó kígyófeje és emberi teste van, kezeiben kagylókürtöt (az isteni hang jelképét), tűzkereket (az örökkévalóságot jelképező fénykorongot) és kardot tart (a megkülönöztetés szimbólumát). Óm!

 

 

A nyitómantra Pattabhi Jois előadásában»

 

Mangala vagy más néven Santi (béke) mantra:

zárómantra.png

 

 

शान्तिः शान्तिः शान्तिः

szvasztipradzsábhjah paripálajantám

njájéna márgéna mahím mahísáha |

gó-bráhmanébhjah subhamasztu nitjam

lókászamasztá szukhinóbhavantu ||

óm sánti, sánti, sántihi

Minden létező legyen boldog! Irányítsák a világot vezetői törvényesen és igazságosan!

Övezze tisztelet a szentséget és a bölcsességet!

Legyen az összes világ összes teremtménye boldog!

Óm! Béke, béke, béke!

 

 

 

Fordította: Malik Tóth István


 

MANDALA JÓGASTÚDIÓK

Meggyőződésünk, hogy a jóga az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkért és másokért.

 


Nyugati | Liget | Deáktér

Pécs| Debrecen | Tata

KAPCSOLAT

Mielőtt telefonálsz vagy írsz, olvasd el a
Gyakran ismételt kérdéseket!

 

Hargitai Csaba info(kukac)mandalajogapecs.hu
0630 380 5699 (H-P 9.00-17.00)

 

 

 

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Adtataidat az új jogszabályoknak megfelelően kezeljük!
Itt tájékozódhatsz: GDPR 

 

ÁRAINK

90 perces foglalkozás: 2 500 Ft

BÉRLETEK:
10 alkalmas: 20 000 Ft
4 hetes: 22 500 Ft
Negyedéves: 51 000 Ft
Éves: 195 000 Ft

Az első alkalom ingyenes!
Bejelentkezés nem szükséges!


Fizetési lehetőségek: készpénz, szépkártya

 

 


© Mandala Jóga Pécs Egyesület a Teljes Életért