Pécsi Adrienn

Jógaoktató

A testmozgás mindig is része volt az életemnek, hol nagyobb, hol kisebb mértékben. 10 évig versenyszerűen sportoltam, de részben sérülések miatt abbahagytam a versenyzést. Azóta több sportágat is kipróbáltam, azonban egyik sem fogott meg igazán, és hamar kerestem a következőt. Az egyetemi évek után éreztem, hogy valami másfajta mozgásra van szükségem.

Így keveredtem el kollégáim társaságában először gerincjóga órára, a pécsi Mandala Jógastúdióba. Még mindig emlékszem a másnap reggelemre, szinte már el is felejtettem, hogy ilyen jót is tudok aludni. Innentől kezdve minden magától történt, egyre gyakrabban tévedtem be a stúdióba, lassan már hatha órára is bemerészkedtem.

Már pár hónap gerincjóga észrevehetően javított a tartásomon és a közérzetem is sokkal kellemesebbé vált. Éppen ekkor indult Pécsett a Gerincjóga oktatóképzés. Szerettem volna többet tudni a jógáról, és megalapozni az otthoni gyakorlásomat, így egy kis bátorítás után, jelentkeztem is. Az oktatás gondolata eleinte meg sem fordult a fejemben, azonban a kedves barátokkal és családdal eltöltött tesztórák váratlanul vidáman teltek.

Csodálatos dolognak tartom, hogy itt mindenki megtalálhatja a számára megfelelő és hatékony gyakorlást, amivel sokat javíthat az életminőségén. Szeretném, ha minél többen megtapasztalnák azt a pozitív élményt, amit a jóga gyakorlása számomra ad.

  • Gerincjóga oktató
  • Astanga jóga oktató

Itt találod Adri óráit

Keresd ki a számodra leginkább szimpatikus időpontot és gyere el bejelentkezés nélkül!

Hétfő

Astanga jóga [Kezdő]

17:30 – 19:00 – Adri

Gerinc jóga [Kezdő]

19:15 – 20:45 – Robi

Kedd

Kismama jóga

16:00 – 17:30 – Alida

Gerincjóga [Kezdő]

17:45 – 19:15 – Eszter

Hatha jóga

19:30 – 21:00 – Balázs

Szerda

Gerincjóga [Kezdő]

10:00 – 11:30 – Eszter

Gerincjóga [Kezdő]

15:30 – 17:00 – Ági

Női jóga [Kezdő]

17:30 – 19:00 – Alida

Gerinc jóga [Kezdő]

19:30 – 21:00 – Alida

Csütörtök

Gerincjóga [Kezdő]

17:00 – 18:30 – Csabi

Astanga jóga

19:00 – 20:30 – Csabi

Péntek

Gerincjóga

10:00 – 11:30 – Eszter

Női jóga

16:30 – 18:00 – Eszter

Hatha jóga tematikus

18:30 – 20:30 – Csabi

Szombat

Kundalíni jóga [Kezdő]

18:00 – 19:30 – Eszter

Vasárnap

Hatha jóga [kezdő]

18:00 – 19:30 – Robi

Hétfő

Astanga jóga [Kezdő]

17:30 – 19:00 – Adri